„Ha a nyúl viszi….”

 

2013. 11. 14-én Lukács Péter pszichológus előadását hallgathatták meg az érdeklődő szülők és pedagógusok a Fülöpi Általános Iskolában. A fiatal szakember élvezetes előadásával, lehengerlő stílusával folyamatosan fenntartotta a hallgatóság figyelmét. Szólt az óvódás korú és az iskoláskorú gyermekek általános jellemzőiről, viselkedésükről, kognitív fejlődésükről, társas kapcsolataikról. Az előadás csúcspontját akkor érte el, amikor a játszmák témaköre került sorra. A mosolyok, kacajok arról árulkodtak, hogy bizony mindnyájan átéltük gyermekeinkkel a pszichológus által említett játszmákat. Egy-egy elgondolkodtató mondat után azonban a mély csendet is megtapasztalhattuk együtt.

 

Az eredetileg 45 (60) percesre tervezett előadás másfél óráig tartott. A szakember már befejezte mondandóját, de a taps után senki nem kezdett el felállni és szedelőzködni, hanem mindenki maradt a helyén. Spontán módon beszélgetés kezdett kialakulni. A mosolygós szemeket, arcokat látván – bízunk benne, hogy ennek az előadásnak híre megy - , és a folytatásban, januárban még több szülő tiszteli meg jelenlétével rendezvényünket.

Képek

2024. április 20., szombat
Köszöntjük Konrád, Tivadar olvasóinkat!
Holnap Konrád napja lesz.
Facebook
Hírlevél